Fine Guns

A tánc 2. és 3. üteme
Ha a lövés sikerét befolyásoló tényezőket egy 10-es skálán osztályoznánk, a fegyver felvételének mozdulata legalább 8-as osztályzatot kapna.
Kiváló lövőknek briliáns a fegyverfelvételük. A fegyver felemelésének egyformán végrehajtott könnyed, türelmes mozdulata a sarokköve valamennyi jó lövésnek, hiszen ezzel a mozdulattal hozzuk a számunkra megfelelően méretezett fegyvert a lövést irányító szemünk vonalába.
Az előző számban megjelentek alapján, már némi gyakorlatot szereztünk a saját egyéniségünknek megfelelő komfortos, relaxált beállásra, ami által nem hagyjuk ellehetetleníteni a lövést, fölöslegesen lerövidíteni a lendítést, idő előtt elfárasztani a cső lendületét.
Mégis mindezen gondos előkészületünket elronthatjuk a rossz, görcsös fegyverfogással, mert felesleges feszültséget keltünk a kar- és vállizmokban, ami megnehezíti a szabad lendületet.
A fogás és a kéz helyzete határozza meg, hogyan sütjük el a fegyvert, és egyúttal az egyik fő befolyásoló tényezője az elsütés időzítésének is. Az elsütés időzítésének pedig a koponyánk tudat alatti részében kell gyökereznie, ahonnan a megfelelő „kép” kialakulásának pillanatában villámgyorsan fut végig a parancs a fegyver elsütésére. A görcsös fegyverfogás ezt jelentősen késlelteti. (Gondoljunk csak más sportágra. pI. a bokszra, ahol úgy akarna valaki egy egyenest ütni, hogy előtte valamennyi karizmát megfeszítené! Szánalmasan lassú lenne!) Ezért az előagyat tartó bal kezünk fogása laza legyen, olyan, mintha két tojás tartanánk a markunkban. Ki se essen belőle, és össze se roppanjon! Hasonlóan laza maradjon a jobb kéz is, hiszen a jól méretezett fegyver rúgásának jelentős részét nem a karjaink „fogják meg”, hanem a vállunk, illetve azon keresztül az egész tömegünk. Használjuk ki a bal karban rejlő teljes lehetőséget, ami nem más, mint az „odamutatás” képessége, vagyis a jó szem—kézkoordináció. Bármilyen mozgó tárgyra késlekedés nélkül rá tudunk mutatni, független annak sebességétől.
Harmóniában a vaddal
A jó lövésnél a karok harmóniában dolgoznak egymással. Olyan gyorsan, ahogyan a célpont mozgása szükségessé teszi, azaz harmóniában a vaddal! Az elsietett, elkapkodott mozdulat vagy bármelyik kéz agresszív dominanciája két dolgot eredményez: 1. Jó messzire „viszi” a csövet a célponttól! 2. A vad mellett megjelenik a látómezőnkben egy jóval gyorsabban mozgó tárgy, a célgömb! Azt pedig már az előző cikkekből tudjuk, hogy az utóbbi mit eredményez: elvonja a szemünk fókuszát a célpontról, mivel egyszerre két dologra nem tudunk fókuszálni. Ebből pedig világosan az következik, hogy nincs éles fókusz, ezért az információ pontatlan, így a végrehajtás is pontatlan lesz. A finom fegyver felvétel egyik célja éppen a szem hatékony kiszolgálása.
Vizsgáljuk meg az első pontot is egy kicsit részletesebben. A vad megjelenésekor — pl. egy keresztben repülő fácán észlelésekor — az idő korlátozottan áll rendelkezésünkre. A kimért idő alatt kell a lövés várható irányába lépnünk, a csövet a vad felé mozgatni, a fegyvert a vállba rögzíteni, elsütni, és a lövést elkísérni. A tánc három ütemét eljárni!
A vadásztársaim jelentős része a legtöbb esetben mindebből csak egy dolgot tesz: nagy sebességgel felkapja a fegyvert. Mintha valamiféle biztonságot éreznének akkor, amikor csősín mögül nézik az eseményeket. Ekkor akarják összeszedni a vadról a legfontosabb adatokat, legtöbbször még méricskélnek, kalkulálnak is, meg akarják szerkeszteni a lövést. Mintha ezzel akarnának még több időt nyerni. Pedig éppen az ellenkezője történik! Ilyenkor ugyanis a csővég csak felfelé mozog, miközben a vad előre (1. rajz). Vadászunknak így nem marad más lehetősége, mint a csővel az elillanó vad után rohanni.
Még rosszabb a helyzet, ha a jobb kezünk az „akaratosabb”, azaz előbb indul el, mert ekkor a felemelés folyamata során a bal kezünk forgáspontként fog működni, következésképpen a cső vége először süllyedni kezd (2. rajz). Ekkor már nem elegendő csak a vad után sietni, hogy utolérjük azt, hanem a csővégnek még hosszabb úton felfelé is kell mozogni. Ennyi mindenre már valóban nincs idő. Az értékes pillanatokat a rossz fegyverfelvétellel elhasználtuk. Ugyanilyen időrabló hiba az is, ha a fegyvert a mozdulatsor végén visszahúzzuk a vállba, és nem a vállunk mozog előre (3. rajz). Vagy éppenséggel a fegyver fel-vétele során nagyot bólintunk a fejünkkel lefelé, és nem a fegyveragy siklik fel az arcunkhoz (4 rajz). Próbáljuk csak meg a szemünk folyamatos fókuszát úgy fenn-tartani, hogy a fejünk közben lefelé mozog! Nem sikerül! Ennek a hibának az elkerülése érdekében a fejtartásunk viszonylag merev legyen!
Ritmus
Ha jól kontrollált a fegyver felvételünk, jobban gazdálkodunk az idővel. A pontos lövéshez szükséges „adatgyűjtés” a vad mozgásának irányáról, sebességéről, tőlünk való távolságáról már a lépés során elkezdődik (a tánc első üteme), és a fegyver felemelése során folytatódik, (második ütem), majd a fegyveragy arcunkkal történő érintkezésével már be is fejeződik. A következő pillanat (harmadik ütem) már a cső derékkal történő gyorsítása és a fegyver haladéktalan elsütése, majd a lövés elkísérése. Ez a ritmusosság a jó lövés egyik fő ismérve.
Összességében a karok harmonikus munkája következtében, ami mindig az előagyat tartó kar enyhe elsődlegességét jelenti, a fegyver felemelésének mozdulata a vad felé irányuljon, és ne az archoz, ill. a vállhoz. Általában a derék (legkésőbb!) egyszerre indul a karokkal a vad felé. Az előagyat tartó kéz a csövet a vad felé tolja, miközben a fegyvert elsütő kezünk az arcunkhoz emeli a fegyvert. A mozdulatsor végén a váll előremozogva, az agy mögé gördül. Ne felejtsük el, a fegyvert haladéktalanul el kell sütni, amint a vállba ért, és derékkal felgyorsítottuk azt. Szorgalmas gyakorlással a mozdulataink harmonikusabbá, könnyebbé válnak. Ha pedig már jól begyakoroltuk, kialakult a stílusunk, bőven lesz időnk mindenre. Hiszen éppen ez a célja az efféle tanulásnak és gyakorlásnak: időnyerés és jó időbeosztás! „Belül” úgy érezzük, hogy a mozdulat finom, kimért, mindig pontos és minden erőlködéstől mentes, vagyis jól kontrollált. Ilyenkor Szinte „úszik’ a fegyvercső, és késlekedés nélkül sül a fegyver, mert van időnk mindenre, „elkapják” a ritmust. Kívülről pedig, ha néha ezt kívánja a vad mozgása, gyors kapáslövésnek látszik mindez. A lövés ekkor egyszerű és energiatakarékos. Sörétlövő vadászéletünkben kevés dolog tud akkora örömet szerezni, mint egy pompás lövés. Beleég a memóriánkba, évek múlva is emlékszünk rá. Függetlenül a tudásszintünktől, a jó lövés alapkövetelménye a ritmus. Ezzel összeállt a „valcer”. Nem is maradt más dolgunk, mint pehelykönnyen keringőzni.

Szollár András