Fine Guns

Miután a korábbi számokban megismertük a látás és szemdominancia, valamint a méretre agyazás fontosságát, elkezdhetjük a technikánk szilárd alapjainak felépítését.
Bármilyen vadra akarunk lövést leadni, vagy bármilyen versenyen próbálgatjuk sörétlövő tudományunkat, a jó lábmunka vagy jó beállás az alapja a cső egyformán végrehajtott lendítésének.
Folyamatában a lövéshez történő beállás, illetve a vadászaton az azt megelőző lábmunka alapozza meg a jó egyensúlyt a fegyver felemelése, a cső lendítése és a lövés elkísérése folyamán.
Hogyan kell jól beállni?
Nézzük az angol klasszikus stílusokat (mi mást is várhat az olvasó egy APSI - oktatótól? ).
Kezdjük az angol lövésztanár Percy Stranbury híres stílusával, amelyet egyformán javasol vadászatra és koronglövészetre, ahol a lövő súlypontja a lövés egész folyamata során az elöl lévő lábon van, függetlenül attól, hogy a lövést le vagy föl, jobbra vagy balra adjuk le. A jobb vállról lövőknek a bal láb van elöl - a cikkben végig ebből az alaphelyzetből indulunk ki.
A súlypont kb. 70 / 30 % -ban oszlik meg a lábakon az elöl lévő bal láb javára. A bal láb nyújtott, a jobb láb kissé behajlított, sarka pedig enyhén felemelt.
Ezen apró sarokemelés miatt ez a beállás a legszélesebb komfortzónát nyújtja, egyúttal lehetővé téve a derék minden irányú szabad mozgását, és annak lendületét megőrizhetjük.
A sarkak kb. 15 - 20 cm - re helyezkednek el egymástól, és ha képzeletben az óra számlapjára állnánk, majd 12 óra irányába akarnánk a lövést leadni, a bal lábfejünk 1 óra, a jobb pedig 3 óra irányába nézne.

Robert Churchill fegyvergyáros és nem kevésbé népszerű oktató egészen más állást javasol. Ha ismét a képzeletbeli órára állnánk, a bal láb kb. 11 óra, a jobb láb kb. 1 óra irányába nézne, és egy kissé hátrébb helyezkedne el, mint a bal. Alaphelyzetben a testsúly egyformán van elosztva a két lábon, majd a lövés irányába levő lábra tevődik át, így hol a jobb, hol a bal lábról adjuk le a lövést. A sarkak csak néhány cm - re vannak egymástó, és mindkettő mindvégig a talajon marad. A fej fölé leadott lövéseknél a testsúly kivételesen a jobb lábon van, éppen fordítva, mint a Stanburynél.
Stanbury szerint mindkét lábbal a lövés irányába fordulni - hibás! Churchill szerint az egyik lábat a másik mögé helyezni - hibás!
Ha mindkét dolgot alaposan szemügyre vesszük, megfigyelhetjük, hogy mindketten arra törekednek, hogy aövéshez jó egyensúlyt teremtsenek, és lehetővé tegyék a szabad, könnyed derékmozgást. Stanbury vékonyabb, magasabb, míg Churchill alacsonyabb és zömökebb felépítésű lövő volt. Mindketten az alkatuknak legjobban megfelelő stílust alakították ki. Ezt kell tennünk nekünk is ahelyett, hogy mindenáron utánoznánk bármelyiket is.
A Churchill - féle beállás hasznosabb az alacsonyabb és masszívabb (nem akarnám a kedves Olvasómat kövérnek és pocakosnak nevezni) felépítésű embereknek
-- mint amilyen mentorunk is volt
-- vagy olyanoknak, akiknek problémás a hátuk és csípőjük mozgatása. Jóval gyorsabb és rövidebb úton végrehajtott lendítést követel, mint a Stanbury - féle beállás.

Ezzel a beállással és pazar technikával (és ravaszságával! ) a múlt század 20-as, 30-as éveiben sikeresen fellendítette forgalmát a híres Churchill XXV típusú sörétesével. A rövid, hatvanegynéhány c -es csövű fegyvert az egyik leggyorsabb lendítésű sörétesként hirdette. ( Ma, majdnem 100 évvel később a tendencia éppen ellentétes, a 86 cm-es csőhosszú fegyver sem kuriózum. )
A Stanbury stílus a magasabb és vékonyabb alkatú lövők számára tűnik előnyösebbnek. Klasszikusan elegáns stílus, amellyel vadászaton a fegyver felemelése előtt a bal lábunkkal egy aprót a vad mozgásának irányába lépünk (nevezzük ezt "lépés"-nek ), miközben a jobb lábunk sarka kissé felemelkedik, ezzel is "továbbnyitva" a lendítés szögét, megnövelve a lövés komfortzónáját.

Még egy harmadik állással is ismerkedjünk meg, amelyet "Guiness" -állásnak hívnak, egyszerűen azért, mert úgy néz ki, mintha egy pohár sörrel a kezünkben beszélgetnénk valakivel.
Ken Davies, a Holland & Holland mesteroktatója szerint az egyik legtermészetesebb állás az, amikor a lábak nyújtva vannak, a terpesz váll szélességű, és a vállak a sarkak felett helyezkednek el. Nem jelenti a lövés irányára való ráfordulást, mint Churcill esetében, vagy nem annyira "ferde" a beállás, mint Stanbury esetében.
Mindkét láb relaxált, kinyújtott és "odabetonozott". Ez az egyenes, de nem merev állás közkedvelt néhány ma élő világhírű sörétlövő között ( pl. R. Faulds olimpiai és világbajnok dupla trap - és korongvadász lövő által
A nagylábujjak és a sarkak összekötése által képezett egyenesek párhuzamosak, a testsúly közel 50 - 50 % -os elosztású, enyhén a bal lábra súlyozott.

Jól alkalmazható ráhajtásos vadászaton, ill. korongvadász számokban. Nagy odafigyelést igénylő beállás, mert hajlamosít a dőlésre a derék forgatása helyett, ugyan is a komfortzóna szöge -- beleértve a korábban említett beállásokat is -- a legkisebb. Kezdő lövőknek nem javasolnám.
Összességében a szűkebb állás gyorsabb rotációt tesz lehetővé, míg a szélesebb terpesz nagyobb stabilitást nyújt.
A legtöbb vadász egyszerűen elfeledkezik a lábmunkáról akkor, amikor a vadat megpillantja, annak ellenére, hogy ideje és helye is van. A "lépésnek" a vadászaton minden lövés előtt meg kell történnie, hacsak nem pontosan a lövés irányában állunk, vagy kapáslövésre nem kényszerülünk. Ezzel az apró lépéssel (nem több kb. 15 cm-nél) a vad mozgásának irányába mozdulunk, tulajdonképpen a komfortzónánkat fordítjuk a lövés várható irányába, felvéve egyúttal a helyes beállást, amely megalapozza a jó egyensúlyt, amelyből azután könnyed a lendítés és a lövés elkísérése. Ellenkező esetben a jó beállás hiánya miatt a lövést csak "odadobjuk" karmozdulattal, a derék és csípő mozgatásának elhagyásával tudjuk leadni, többnyire eredménytelenül. Nincs derékmozgás, ezért nincs lendület, a cső nem gyorsul, és nincs lehetőség a lövés elkísérése sem. Mivel a cső áll a fegyver elsütésének pillanatában, a "kép" hiába tűnik megfelelőnek a korábban az adatbankunkban "bepakoltak" alapján, a kórtünet érthetetlen hibázás, fejrázogatás, gyakran gyorsabb lőszerre átállási kényszer, ritkábban bosszús fegyvermustra és --csere.

Mindezek kiindulópontja a rossz lábmunka és a nem megfelelő beállás.
A lövés hármas ütemének első üteme a lépés, a második a fegyver felemelése / lendítése, míg a harmadik a fegyver elsütése és a lövés elkísérése.
Ha fejleszteni akarjuk stílusunkat, gyakorolnunk kell a beállást apró lépésekkel, mozgás közben. A "száraz" edzés vagy szobában próbálgatás során különösen figyelnünk kell arra, hogy lendítés közben a testsúlyunk ne vándoroljon, ne dőljön egyik lábunkról a másikra, vállunk síkja mindig a képzeletbeli lövés síkjának megfelelően mozogjon. Nincs szakcikk vagy szakkönyv a világon, amelyik precízen megmondaná a t. Olvasónak melyik a legjobb beállás.

Ha a beállás korlátozza a mozgást, a lendítést vagy a testsúlyúnk helyes elosztását a lábakon --pl. egy fej fölé leadottövés esetén hátrafelé vagyunk kénytelenek lépni --, egészen biztosan rossz a beállásunk. Ha a lendítés során a rossz beállás miatt elvesztjük az egyensúlyt - emiatt az egyik lábról a másikra visszük át a testsúlyunkat -, ekkor a lövés irányára eső váll "leesik" (szivárvány - effektus! ), a vad mozgási vonalát elveszítjük, a lövés alá vagy fölé fog menni. Arra törekedjünk, hogy úgy álljunk oda a lövéshez, hogy a csőlendület feszültsége minimális, míg a stabilitásunk maximális, ezáltal összességében a lövés energiatakarékos legyen!
Végezetül ne felejtsük el, amit az egyik angol oktató kolléga mondott: " A vadászaton a sörétlövés nem más, mint tánc a fegyverrel! "
A másik két ütemről, a fegyver felemelésének mozdulatáról, a kezek és a karok használatáról, illetve a derék és csípő használatáról a következő részben lesz szó.

Szollár András