Fine Guns

T. Olvasó, előrebocsátom, hogy "ekkora" címet ilyen rövid fejezetben komplex módon megtárgyalni magam is reménytelen vállalkozásnak tartok, ezért csak néhány, általam fontosnak ítélt dolgot igyekszek megemlíteni, illetve a cikksorozat eddig megjelent részeiben megtárgyalt technikai elemek helyes használatára hívom fel a figyelmet.
A sörétlövés magyar és külföldi szakirodalmát olvasva Széchenyitől Churchillig mindnyájan egyetértenek abban, hogy a sörétlövő vadász lőtudományának egyik legnagyobb kihívása a hajtott magas fácán lövése. A decemberi széllel a puskássor fölé csavarodó, addigra jól megedződött vadmadarak jó stílussal, magabiztosan történő meglövése az egyik legkívánatosabb cselekedet.
Sok vadász számára azonban a magasan és gyorsan repülő madár meglövése a lehetetlennel egyenlő. Legtöbbször mindkét csővel az eget "lyugallva" jóval a madár mögé lőnek.

Időzítés
A korábbi cikkekben már utaltam az elsütés időzítésének fontosságára, most ez lesz az efféle madár pontos meglövésének az egyik kényes pontja.
Ha nyílt terepen vagy szélesebb vágáson van a lőállásunk, és ily módon legalább 60-80 m-et előre látunk a hajtás irányába, és a felénk közeledő madarat korán észrevesszük, a lövés helyét pontosan megtervezhetjük. Erre a jó időzítés végett van szükségünk.
Ugyanis a túl korán felvett fegyver hosszadalmas csővezetésre hajlamosít, melynek könnyen célozgatás, és így többnyire hibázás lehet a vége. A túlkésőn történő lendítés pedig könnyen válik ijedt karozássá, "kaszáló" mozdulattá, és a sietség ily módon okoz hibázást.
A saját ritmusunk megtalálásában lehet segítségünkre a valcer nyugodt, "egy-két-háá" üteme, amely alatt a lövés irányába történő apró lépést megtéve, a fegyver felemelése közben a lendítést megkezdve, a harmadik ütemre a fegyvert elsütve küszöbölhetjük ki a helytelen időzítésből adódó hibázást.
A nyugodt ritmus által elkerülhetjük a rohanó fegyverfelvételt.
Mikor kezdjük el mozdulatsort?a távolság/magasság megítélésében kell jártasnak lennünk.

A távolság becslése
Az elmúlt év nyarán angolhonban járva -az "alapokat" tisztázandó- feltettem a kérdést az egyik honi oktató kollégának:
"Mi minősül nálatok "magas" fácánnak?"
"Az, amiről nem tudod megmondani, hogy fácán, vagy micsoda!"- hangzott a válasz.
Ebben persze jó adag túlzás volt, de egy völgyben felállított puskássor fölé messziről hajtott fácánok néha elképesztő magasságba képesek felevezni. Akár 40-50 m magasra is!
Ezzel elérkeztünk a hajtott magas fácán meglövésének másik alapvető problémájához, a távolság pontos becsléséhez.
A régebbi szakirodalmak ezt a trigonometria szabályai alapján jól leírták.
Ha az efféle érzékünk nem kellően kifinomult, próbáljunk azt a zónát megtalálni (már csak a szomszédra való tekintettel is), amelybe a madarak berepülvén a lendítéshez, a jó beálláshoz szükséges apró lépést el tudjuk kezdeni, ezt követően pedig a saját nyugodt ritmusunkban a fegyvert felvéve a lövést le tudjuk adni.

Lendítés a repülő vad síkján
Eddig minden cikkben a vállsík és a célpont repülési síkjának párhuzamosságáról írtam, így van ez ebben az esetben is.
Rendkívül fontos dolog tehát a madár repülési vonalának pontos bemérése.
Itt álljunk meg a sörétlövés tudományában egy pillanatra, és tanulmányozzuk egy gondolat erejéig a fácán repülését.
Általánosságban a szárnyaival erőteljesen csapkodó madár emelkedik, míg a kiterpesztett szárnyakkal sikló veszít a magasságából.
Egy tőlünk oldalt repülő madár esetében a pontos beállás és a vállsík "illesztése" során ezt már figyelembe kell vennünk, hogy ezáltal elkerüljük a hibás síkon történő lendítésből adódó alá vagy fölé lövést. Technikailag ekkor a balra repülő és emelkedő madár esetében (jobb vállról leadott lövést feltételezve) a jobb váll enyhe mértékű aláforgatásával, annak finom ejtésével, vagy ellenkezőleg, ha a madár veszít a magasságából, a jobb váll finom emelésével lesz a legkönnyebb a lendítés a repülés síkján. A vállsík finom állítása ekkor derékmozdulattal, és nem a térdek rogyasztásával történik!!
A "fonák" oldalra mindezen mozdulatsort ellenkezőleg kell cselekednünk!
Ez a finom vállsík állítás a hosszú lövések egyik kulcspontja.
Az egyenesen felénk tartó madár esetében ez nem okoz gondot. Annál inkább a felénk tartó, ám a felettünk csavarodó, oldalszéllel jövő kakas!
Ekkor bizony nemcsak elé, hanem "mellé" is kell tartani, miközben lendítjük a fegyvert. Ekkor - mivel rendkívül nehéz a madár pontos röppályáját megbecsülni, -egy apró trükköt alkalmazhatunk.
A madár -széllel ellentétes oldali- szárnyán keresztül, enyhe ívben, bátran lendítsük a csövet. Ekkor a képzeletbeli óra lehet segítségünkre.
Egyébként pedig a Nimród októberi számában leírt metódusokkal vezetve a csövet lehet jó esélyünk arra, hogy a mások által lőhetetlennek vélt "pléhkakasokat" leszólítsuk.

A fegyver felvételének mozdulatát persze nem érdemes halogatni. A biztonságos lövés feltételeit (lapos lövés!) betartva minél előbb igyekezzünk a madarat meglőni. Ekkor akár 30-35 m-nél is messzebbre "előre" lőhetünk, hiszen a sörétraj a madárral "frontálisan" ütközve még nagyobb energiát képes kifejteni, illetve a nemes szerveket, fej, nyak, ill. a begy mögött rejtőző szívet és tüdőt éri el először vagy ütheti át azokat, azonnali sokkot, ill. gyors kimúlást okozva.
Sir Ralph Payne-Gallwey a több mint 100 évvel ezelőtt megírt könyvében a"Letters to Young Shooters" a következőket írja:
"Soha nem szabadna az alacsonyan közeledő vagy az alacsonyan oldalt repülő, még kevésbé a fölöttünk már elhaladt, tőlünk elfelé repülő madárra lőni.
Ez utóbbi a legsportszerűtlenebb módja a fácán lövésének." Ekkor, mivel a fej és a nyak a lövő számára nem látható, annak azonnali kimúlást okozó meglövése csak ritkán lehetséges, -magyarázza könyvében.
Ezt igazolják a CONCEP kutatói friss tanulmányukban, mely szerint a fácánok masszív gyomra felfogja söréteket, így azok nem érnek el vitális szerveket a hátulról és egyúttal alulról lőtt madarak esetében. További tesztek bizonyítják, hogy az ily módon alhasi részen lőtt madarak esetében a sörétszemek átütő ereje jelentősen csökken, azáltal, ahogy a sörétszemek magukkal sodorják a húsba a finom pehelytollakat, késői elhullást okozva.ások szerint különösen igaz ez a kakasok esetében!
Törekedjünk tehát arra, hogy a madarakat magunk előtt, legkésőbb pedig magunk fölött lőjük meg tisztán, gyors kimúlást okozva azoknak.
Összegezve az eddigieket, a bal lábunkkal aprót lépve forduljunk a lövés tervezett irányába, miközben e fordulat alatt emeljük a fegyver a madár repülési síkjára, az alkalmazott módszer függvényében mögé vagy egyenesen a madárra, de sohasem elébe!
Ezzel a sima mozdulattal érkeztünk a jó lendítéshez szükséges kedvező helyzetbe, és éppen erre a pillanatra érkezett a fegyver az arcunkhoz, illetve a vállgödrünkbe.
Már a lépéssel a lendületet előkészítve a fegyver csövét derekunkkal meggyorsítva, szemünket a madáron tartva a fegyvert elsütjük.
Ne feledjük, a lendítéshez szükséges energia a derékból ered, nem pedig a karokból.

Nagy hiba, ha lépés nélkül, a hajtással mindig szembefordulva próbáljuk a lövéseinket leadni.
Ezzel éppen a jó lövéshez szükséges lendítést tesszük eleve lehetetlenné, az ebből következő és álló csővel leadott lövés hátrányait pedig már ismerjük.
A leggyakoribb technikai hibaként tehát a helytelen síkon történő lendítést, a rossz időzítést és a pontatlan, rohanó fegyverfelvételt és az ebből következő, álló csővel leadott lövést jelölhetjük meg.
A sokféle "anatómiai" beállítás közepette se feledkezzünk meg a "belsőnk" beállításáról!
A hajtott fácán vadászata társasági sport, és semmiképpen nem versenysport. A "ki többre" magatartásnak csak az azonos feltételek mellet megrendezett versenypályákon van létjogosultsága.
Vadászati etikánk ismeri ugyan a "Jagdkönig" fogalmát, de véleményem szerint a vadászat mai körülményei és lehetőségei közepette helyénvalóbb eme esemény közösségi jellegének és társas eredményességének hangsúlyozása. Egy társas vadászat után az egyenlőtlen feltételek közepette elért és ebből adódóan eleve kétes rekordjainkkal "büszkélkedve" nem a legfinomabb modorról teszünk bizonyságot.
Ha kevésbé szerencsés lőállást sikerül húznunk, és így kevesebb lehetőségből próbálkozhatunk, fogadjuk azt csendesen el és reménykedjünk abban, hogy a következőkben szerencsésebbek leszünk.
Ha a hajtás közepette bizonytalanok vagyunk abban, hogy a madár felénk vagy inkább a szomszédunk felé tart, biztassuk a szomszédunkat lövésre, ahelyett, hogy a "vadorzás" határmezsgyéjére lépnénk.
Igaz sportember a mások pompás lövéseiben épp úgy tud gyönyörködni, mint a magáéban.
Ha pedig hibázunk, fogadjuk azt el emberi tökéletlenségünknek, mintsem hogy látványosan bosszankodva bizonygassuk sörétlövő tudományunk "tökéletességét".
Meglőni sorozatban egy-két magas madarat vagy elhibázni néhányat, kifogni egy jó napot vagy szürkébben puskázni egy másikon, persze nem ugyanazt az érzést adja, de a jó társaságban, kellemesen szórakozva eltöltött idő mindig eléri a célját. Erre ügyeljünk!

Szollár András