Fine Guns


A tartalomhoz

cikk200701

Cikkek

Sörétlövés - Másképpen


Kapáslövés, avagy lövés gyorsuló csővel

Ösztönösen vagy tudatosan?
A sörétlövés magyar szakirodalmában Hellebronth Béla: A kapásból való lövés c. könyvében már a múlt század elején megpróbálta kivesézni a kapáslövés fogalmát, leírni végrehajtásának módját.
Kitűnő munkájában kora tudományának ismeretanyagát dolgozza fel. Tételesen vizsgálja a különféle síkokon leadott lövésekhez tartozó elétartásokat, tekintetbe véve az egyéni reakcióidőket is. Részletesen kitér a fegyver felvételére, hangsúlyosan tárgyalja a bal kar szerepét.
Azóta azonban eltelt közel 100 év, ezért vizsgáljuk meg, hogy ezen idő alatt milyen újdonságokat fedeztek fel, különös tekintettel az elmúlt 8-10 évben végbement változásokra.

Mit nevezzünk ma kapáslövésnek, ill. kit nevezzünk ma kapáslövőnek?
Az 1990-es évek elejéig még a külföldi szakirodalmakban is jó nagy káosz uralkodott az ösztönösen lövő sörétpuskás -a kapáslövő- különleges képességeinek leírásában, Isten adta tehetségének megéneklésében.
Egyesek a sebesen felvett és elsütött fegyverrel történő lövést nevezik kapáslövésnek, kihangsúlyozva a mozdulat rendkívüli gyorsaságát, sebességét.
Akadnak olyanok, akik az "odadobott" gyors, célzás nélküli lövéseket értik kapás lövés alatt.
Néhányan a kapáslövést a mai napig is külön lövő technikának vélik (nagy tévedés, majd a cikk végére kiderül, hogy miért), míg mások, mint Churchill, magyarázatában a fegyver elsütésének "gondtalanságát", szünet vagy késlekedés nélküliségét, az elétartás ellenőrzésének elkerülését érti alatta. Magam is ezt az interpretációt értem az ösztönösen lövő -kapáslövő- fogalma alatt,- némi kiegészítéssel.
Az elmúlt 15 évben a polgári életbe is eljutott a fejlett számítástechnika, amely segítségével ma már mérni tudjuk a korábbi "mérhetetlent", csőkamerával ( csősínre szerelt kamera, amely a lövő "szemén keresztül" mutatja a lövést) filmre tudjuk venni, majd lelassítva visszajátszani a lövés mozzanatait, számítani, következtetéseket levonni, átértékelni a korábbiakat, és legvégül elfogadni a legújabbat.
A korongvadász számokban a világversenyeken "lőhetetlennek tűnő" korongokat kell néha 60-70 m-ről is eltalálni. Ekkor a valós, matematikai elétartás pajtakapu nagyságú, akár 6-8 m is lehet. Ekkora elétartást a tudatos elménk egyszerűen nem engedélyez, rettegve az elélövéstől. A valóságban éppen a fordítottja lenne a kívánatos, néha még tovább kellene nyújtani az elétartást a találat érdekében, ha ez olyan egyszerű lenne!
Hogyan oldhatjuk fel ezt az ellentmondást?
Eddig valamennyi cikkben megtárgyalt metódusok a találat érdekében a fegyver csövének gyorsítását kívánták meg. Ha egy mestert megkérünk arra, hogy az átlendítős metódust használva elétartás nélkül lőjön rá egy gyorsan elillanó célpontra, a csőkamerával felvett filmről érdekes következtetéseket vonhatunk le.
A gyorsuló csővel leadott lövések esetében, a csőkamerával végzett felvételeket lelassítva elétartás formájában jól látható az a piciny különbség, amivel a fegyver később sül el, mint ahogy azt a lövő érzékeli, amikor az ő szemén keresztül figyelve az eseményeket "elétartás nélkül" rálő a célpontra.
A cső az elsütés pillanatában már a célpont előtt jár, -bár a lövőnk ezt nem érzékeli-, amikor a trigonometria szabályainak megfelelő elétartással leadott lövés találatot eredményez.
A gyorsuló cső az elsütés pillanatában optikai illúziót kelt a lövőben, mely által "közelebb kerül" a célponthoz, vagyis a valós matematikai elétartásnál jóval kisebb elétartást érzékel.
Pontosan erre van szükségünk, mert így csapjuk be a tudatos elménket azáltal, hogy a csövet felgyorsítjuk az elsütés pillanatában, az így keletkező illúzió "képe" már jóval rövidebb, vagy éppenséggel O, de összességében lényegesen kisebb annál, mint ahogy azt a matematikai elétartás szükségessé tenné.
A folyamat semmiféle késlekedést nem visel el, hiszen a gyorsítás pillanatában a fegyvert el kell sütni. Ily módon az elétartás tudatos ellenőrzésére, - vagyis a célzásra - egyszerűen nem marad idő. Ezzel a trükkel kapcsoljuk ki a folyamatból a tudatos elménket, oly módon, hogy az időrabló, méricskélő, és a jó sörétlövéshez végtelenül lassú célzási folyamat helyett az információszerzést adjuk "neki" fő feladatként. Azaz "nézze a célpontot"!
A folyamat során -a "tudatalattiból" elsütni a fegyvert-, amint a kép kialakult és legjobban hasonlít a korábban a tudatalatti állományba elraktározott sikeres találatok képéhez, teljesen független az alkalmazott metódustól. Azoknak "csak" a beprogramozás, a betanulás alatt van jelentősége.


Ösztönösen!
Jó a keze!- mondtuk a jó lövőre ezelőtt.
Jó a szeme, és jó a szem-kar koordinációja - mondjuk ma és keressük az efféle tehetséggel megáldott fiatalokat.
És mi van az elétartással?- kérdezheti a T. Olvasó.
Ha egy labdát dobnak felénk, ellenőrizzük a kezünk pozícióját, mielőtt elkapnánk azt?
Ha teniszezünk, megvizsgáljuk az ütőnk helyzetét, mielőtt beleütnénk a labdába?
Nem!
Miért kellene akkor a fegyverünk helyzetét leellenőrizni?
Az elétartást leellenőrizni, (célozni!) annyi, mint a kezünk/fegyverünk pozícióját ellenőrizni, amott a labda elejtésével, emitt pedig hibázással járna.
Lövésünket ezért mindenfajta méricskélés és késlekedés nélkül adjuk le, bízva a beépített számítógépbe, az ösztönünkbe, amelyet néhány ezer évnyi civilizálódás sem volt képes kitörölni.
Gyakorlással, az elétartáshoz a különböző metódusokkal leadott lövésekhez tartozó képek elraktározásával, a célpont sebességéhez igazodó, de mindig gyorsuló csősebességgel, az ösztöneinkbe vetett nagy hittel, - automatikusan alkalmazzuk az elétartást.

Gyakorlással!
A kapáslövés nem korlátozódik csak a fegyver felemelésének gyorsaságára, hiszen a szemünk az idegi folyamatokon keresztül jóval lassabban képes szállítani a biztos találathoz szükséges információt, mint ahogy a leggyorsabb mozdulatunkkal a fegyver a vállba, ill. az archoz ér.
Ezért az információt szállító rendszernek kell elsődlegességet biztosítanunk, vagyis annak gyorsaságához kell igazítanunk a fegyver felvételének gyorsaságát. Nem pedig fordítva, mint ahogy azt a vadászatokon számtalan esetben láthatjuk.
Az információt felvevő és feldolgozó képesség az öröklött adottságokon túl függ a tanulási folyamatoktól.
Ezt a tulajdonságot is edzeni lehet és kell!
A mozgástanulási folyamatban a gyakorlatok hatására új, tanult ideg- és izomrendszeri kapcsolatok jönnek létre, amelynek új mozgás- és magatartásszabályozás lesz a vége.
Hogyan lehet az elsütés gondtalanságát, azaz a kapáslövést gyakorolni?

Az olimpiai trap erre kitűnő lehetőséget nyújt! Ha igazán eredményesen akarjuk művelni, vállba vett fegyverrel a lövést a korong megjelenésétől számítva 0,7 másodpercen belül kell leadnunk.

Többek között ezért nem keresünk elétartást, hanem mindig rálövünk a korongra, tehát a korong után indulva, egyre jobban gyorsuló csővel adjuk le a lövést. Ezzel egyszerűsítjük le a 15-féle elétartást (egy rottén belül 15 gép által dobott 15-féle korongot) egy (1) elétartásra (elménkben mindig egyenesen a korongra lőve), elménk számára így téve egyszerűbbé a dolgot. Ne feledjük, ha nem látunk "napvilágot" a célgömb és a célpont között az eredményes lövéskor, az is elétartásként raktározódik el bennünk, csak az "értéke" lesz O.
Ha ugyanekkor a lövést a fegyver felvételével kombináljuk, újabb néhány tized szekundum elteltével ugyanúgy a korongra lőve tehetjük ezt meg, mint ahogy a vadász trap műfaj művelői is teszik.
Miért ne tehetnénk mi is ugyanígy az pl. az elmenő vad esetében! Az előttünk felugró nyulat vagy a kelő fácánt remek módon lehet így lőni.
Összességében Hellebronth Béla a kapáslövést megtárgyaló kitűnő munkájával kora minden tudományos eredményét feldolgozta.
Nem vette azonban figyelembe a "gyorsuló csövet" (nem is tehette, hiszen a manapság mért adatok nem álltak a rendelkezésére), amelyet az általunk eddig tárgyalt 3 fő alapmetódus igényel, amely a mai modern sörétlövés esszenciája. A gyorsuló cső által előidézett, és a lövő által érzékelt illúzió -az elétartás megrövidített képének segítségével akadályozhatjuk meg a tudatos elménk beavatkozását, és így válik a folyamat előbb-utóbb kitartó gyakorlással ösztönössé, a lövés "kívülről" szemlélve pedig gyors kapáslövéssé.
A vadászat során az elétartáshoz tartozó képek használata is akkor válhat igazán hatékonnyá, ha a folyamatos és kitartó ismétléssel, a gyakorlással, a tudatalatti ellenőrzése alá hozhatóak. Ekkor már nem kell folyton résen lenni, vigyázni, nehogy valamit rosszul tegyünk, hiszen a helyes cselekvés ekkorra már "második természetünkké" válik.
Ez az esszenciája az ösztönösen - nevezzük kapásból lövő sörétlövésnek.
Ha a harmóniát megtaláljuk a célpont mozgása és a cső gyorsulása között, az elétartásról a gyorsuló cső gondoskodik. Ez persze a már sokszor leírt jó beállást és a precíz derékmunkát igényli.
Ezáltal válik lehetségessé az akár 8 m-nyi matematikai elétartást igénylő 60-70 m-es korong meglövése, hiszen az érzékelt elétartást -az optikai illúziót - a gyorsuló csővel lerövidíthetjük egy "kivitelezhetőbb", működőképesebb kb. 2-3 m-re. De ezek már ismételten az adott lövő egyéni szférájába tartozó dolgok, melyeket valamennyinknek külön-külön kell betanulni és elraktározni.
Ez által érhetjük el az oly annyira kívánatos állandóságot, mellyel a lövésünk könnyed, mert a mechanikus cselekvésre már nincs gondunk, mint ahogy hasonlóképpen az elétartásra sincs. Ez a sörétlövés mesterszintje.
A mai modern sörétlövés többek között ezért sem korlátozódhat elé vagy mögélövésre, táblázatokban közölt, különféle síkokhoz rendelt cm-re.
Bízzunk a beépített ösztönünkben, lendítsük a csövet, majd ügyeljünk annak gyorsulására.
Ösztönösen, vagy ha úgy tetszik kapásból, úgy, mint ahogy a labdát elkapjuk!

Szollár András


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe