Fine Guns

Az előző részt azzal fejeztük be, hogy a mindig sikeres találat érdekében koncentrációnkat, gondolatainkat teljes mértékben a célpontra kell fordítani. Hogyan lehet ezt megtanulni?
Ahogy a sörétlövés alapiskoláját kijártuk, és némi gyakorlatra tettünk szert (a legtöbben talán a T. Olvasók közül is éppen ezen a ponton tanyáznak), a probléma gyökere — és ezáltal a hibázás egyik fő oka — az a kis nyamvadt „pöcök” ott a cső végén. Következményeképpen a szemünk fókusza a cső végére vándorol, a célpont folyamatos figyelése helyett.
A sörétlövés középszintjének egyik legfontosabb tétele, hogy megtanuljuk azt, hogyan lássuk a célpontot, és hogyan érzékeljük a fegyverünk csövét.
Tanuljunk meg újból látni! Csecsemőkorunkban is elkezdtük valahogy a dolgokat látni (persze nem emlékszünk rá!), és most a legtöbbünknek újból el kell kezdeni!
„Talán a jó sörétlövéshez másképpen kell látnunk, mint a hétköznapi életünkben?” — kérdezheti a T. Olvasó!
Úgy bizony! A cikk végére majd kiderül, hogy miért!
Azt már a korábbi írásokból megtanulhattuk, hogy az év milliós „kód” miatt nagy a hajlamunk arra, hogy a szemünk fókusza automatikusan mindig a látótérben leggyorsabban mozgó tárgyra vált. Ez — a lövést felületesen végrehajtva — a cső lesz, mert a csőnek a lövés pillanatában gyorsulni kell, az az a lövés metódusától függetlenül, gyorsabban kell mozognia, mint a célpontnak.
A emberi látás folyamatában a két szemünkből érkező ingereket egy központi feldolgozó egység, az agy rakja össze egységes képpé, lehetővé téve ezáltal, hogy éles képet lássunk. Ám egyszerre, egy időben csak egy képet látunk a térben élesen, amely a fókusztól függően lehet közel vagy távol.

Lövés közben, ha a szemünk fókusza a célpontra „ragad (a legmesszebb menőkig kívánatos!), a fegyver csövét a célgömbbel együtt a perifériális látásunk érzékeli, kettős látás formájában, azaz két csövet látunk egyszerre. (Azt majd a domináns szemünk „mondja meg”, hogy a két homályos cső közül melyik az igazi, de ennek a megtárgyalása már egy másik téma lenne.) Ha megpróbáljuk a célgömböt a célpontra illeszteni, akkor a célgömböt látjuk élesen, és a célpontból látunk kettőt. Próbáljuk csak meg oly módon, hogy mindkét szemünket nyitva tartva, mutassunk rá a mutatóujjunkkal egy tárgyra úgy, hogy a szemünk fókusza mindvégig a tárgyon marad. A perifériális látásunkkal ekkor az ujjunkból kettőt látunk. Majd hirtelen fókuszáljunk a mutatóujjunk körmére! Ekkor a perifériális látásunkkal a tárgyból látunk kettőt. Éppen ez történik a rossz lövésnél! (Rajz 1.)

A sikeres sörétlövéshez meg kell tanulnunk azt, hogyan tartsuk a szemünk fókuszát a célponton a lövés egész folyamata alatt. A hosszabb lövéseknél, ahogy az elétartás növekszik, egyre nehezebb lesz ezt végrehajtani.
Ha a szemünk fókusza elvándorol, és a csövet / célgömböt nézzük, a célpont kettőzötten fog megjelenni, és a róla kapott kép nem lesz éles. Mert nincs fókuszban! Ezáltal megáll vagy lelassul a cső, mögélövés lesz a dologból.
Ezért meg kell tanulnunk felismerni magunkon a következő „vészjeleket”:
- ha hibáztunk, fogalmunk sincs róla, hogy hova lőttünk,
- álló, majd újraindított vagy „megrántott” csővel leadott lövést teszünk,
- a vadásztársaink vagy az edzőpartnereink folyamatosan mögélövést regisztrálnak akkor is, amikor „pajtakapunyi” hézagot látunk a célgömb és a célpont között.
Tanuljuk meg felismerni ezeket a hibákat, és a helyes, célpontra ragadó fókusz fenn tartásával orvosoljuk őket.
Akárhány lövőt megkérdezünk, mindegyik érzékei valamilyen relációt a célpont és a cső között, ám mint individuumok, mindegyikük különböző módon látja azt.
Ez jól nyomon követhető az áprilisi cikkben említett skeet lövő esetében, amikor ugyanarra a korongra lőve, az egyik lövő nem érzékel elétartást, mert pl. jóval nagyobb lendülettel vezeti a csövet, tehát jóval nagyobb csősebesség mellet is képes a szeme fókuszát a korongon tartani, míg a másik lövő mondjuk 1 m elétartást „lát”.
Amit a dolgok egyedisége mellett fontos megjegyeznünk, az a következő: az egyedi elétartás — az adott lövő által érzékelt elétartás — mindig kisebb, mint a valóságos, matematikai elétartás.
Használjuk helyesen a perifériális látásunkat!
Mindegyikünknek külön - külön meg kell tanulnia a pontos időzítést és az adott célpont eltalálásához tartozó képeket. Hogyan történjék ez? Hogyan kell ehhez látnunk?
Az átlagos és a kiváló lövőt többek között az különbözteti meg, hogy az utóbbi megtanulta helyesen használni a perifériális látását, amellyel a fegyvere pozícióját érzékeli! A mindennapi életünkben az autóvezetés közben ezt jól tudjuk használni, anélkül, hogy az autónk motorháztetejével az utat „célozgatnánk”, inkább hosszasan az autónk elé nézünk. Ha valamilyen váratlan esemény történik az autónk előtt, ösztönösen fékezünk, a kormányt forgatjuk azért, hogy elkerüljük a veszélyes helyzetet. A centrális látásunk a perifériális látásunkkal együtt a jelen példában két színhelyet lát / érzékel egyszerre. A centrális látásunkkal hosszan az autónk elé nézünk, és navigáljuk a járművet, míg a perifériális látásunkkal működtetjük és kontrolláljuk azt.

Hasonlóképpen a sörétlövés esetében: a centrális látásunkkal navigálunk a célpontra (odalövünk, ahova nézünk, vagyis a szem vezeti a kezet!), míg a fegyver helyzetét a perifériális látásunkkal érzékelve működtetjük azt.
Nyilvánvaló ezek után, hogy mindnyájunknak meg kell tanulni a fegyvert lendíteni, és közben annak helyzetét érzékelni a perifériális látással azért, hogy a centrális látással a célpontra „ragadva”, annak mozgásáról, helyzetének változásáról minél több információ gyűjthessünk. (Rajz 2.)
Ennek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Addig kell gyakorolni, amíg az év milliós kód ellen dolgozva, a „tudatalattiból” biztosan, jól fog működni. Minél nagyobb erővel tudunk a centrális látásunkkal a célpont kis részletére figyelni, vagy talán inkább már mentálisan koncentrálni, azaz a vad fejére, begyére vagy a korong vezető élére koncentrálni, annál pontosabb lesz a lövésünk.
Annál bővebb lesz az információ, annál több időt nyerünk „belül”, oly módon érzékelve ez által az eseményeket, mintha azok lelassultak volna. Ha rossz minőségű a begyűjtött információ, törvényszerűen rossz minőségű lesz a végrehajtás!

Bonyolult? Nem hiszem! Összességében a sikeres, jó sörétlövés alapeleme a gyorsuló cső, amelynek mozgása — egyénenként vizsgálva — csak annyival lehet gyorsabb a célpont mozgásánál, amennyivel az adott lövő a szeme fókuszát még képes folyamatosan a célponton tartani — az évmilliós kód ellenére! Ezáltal a gyorsuló cső a matematikai elétartásnál lényegesen kisebb elétartás érzését kelti a lövőben. Ennek jelentősége pedig a távolság, vagyis a lövés hosszának növekedésével egyre fokozódik.
Ismételten megállapíthatjuk tehát, hogy az elétartás teljes mértékben egyedi dolog, a ma tematikai táblázatok tanulmányozása csak a matematika oldaláról érdekes, a jó sörétlövés egyénre „szabottsága” miatt erősen nélkülözendő.
Ezek után hogyan is lőné a fejszámoló professzor — Táblázatokat Mindig Használó Vt.” tagja — azt a vadat, amely tőle 18 m-re indul, 42 fokban felfelé emelkedik, gyorsulása 2 m / sec/ s kezdősebességű patront használva, amelynek lassulása... Az átlendítős metódust használva, az ő általa érzékelt elétartás...
Nélkülözhető, sőt nélkülözendő az ilyen számítás, nem de? Hasonlóképpen ahhoz a technikai újdonsághoz, amelyet manapság látni néhány sörétes fegyveren, és amelynek „fontosságát”, használhatóságát a jelen cikk elolvasása és megértése után már mindenki maga is el tudja dönteni. Ez a „világító” célgömb (talán éppen a céltávcső világító szálkeresztje ihlette az innovációs gondolatot), amikor a réz, fehér vagy enyhén pirosas célgömb helyett fluoreszkálós, a fényt minden felől magába szívó, majd koncentráltan a lövő szemébe továbbító célgömb vált divatossá a sörétes fegyvereken. Sajnos, nem csak a fegyverboltban hívja fel magára a figyelmet, hanem lövés közben is, azaz nagy eséllyel vonja magára a szemünk fókuszát — a célpontról.
A célunk éppen ellentétes! Világ- és olimpiai bajnokokat látunk „mezítelen” csősínnel, célgömb nélkül lőni! Ezért tehát a fluoreszkálós, „fénybegyűjtős”, divatos dolgainkat a csősín végéről bízvást ajándékozzuk oda horgászbarátainknak, mert ők a horgászat alkalmával az úszó szárán nagy hasznát vehetik!

Szollár András