Fine Guns

A különböző sportágakban az erősebb és gyorsabb a jobb! Az olimpián a versenyek izgalmát átélve, fanatikusan tapsoltunk a győzteseknek, mert tetszett, ahogy versenyeztek. Nem csoda, ha természetes módon hozzuk magunkkal ezt a fajta szemléletet a mi sportunkba is. Ösztönösen szívesebben nyúlunk a nagyobb töltetű,töltény után. Bár az erő és a sebesség általában összeköthető az eredményes sporttal, a mozgás precizitása éppen olyan fontos. Nagyot esik a teljesítmény, ha a precizitást és a pontos időzítést elhanyagoljuk. A dolgot „megfordítva”, nélkülük az erő és a sebesség gyakorlatilag használhatatlan.
Az erő ami sportunkban a töltény hüvelyében van elrejtve, nem pedig a karjainkban! Ez az a pont, ahol jó néhányan „célt és utat tévesztenek”! A jó sörétlövésben nem az izomerő dominál, hanem az ütem és az időzítés. A rosszul irányított fizikai többletenergiánk a gyors lendítésben jól megjelenik, csak éppen az ellenkezője történik, mint amit a jó lövés megkövetel.
Mivel a sportban általában az erő és a sebesség fontosságát hangsúlyozzuk, jó néhányan közülünk (alkalmanként talán néha mindnyájan!) túl gyorsan akarjuk lendíteni a fegyvert (kapáslövés!). Sajnos, néha ilyenkor találunk. Sajnos, mert hajlamosak vagyunk azonnal magunkévá tenni a gondolatot: „a gyorsabb, az erősebb a jobb”. Mindaddig tart a dolog, amíg egyszer csak a lendítés kontrollálatlanná válik, majd hiba hibát követ, odavan az állandóság. Elérkeztünk egy ponthoz, ahonnan nincs tovább fejlődés.

A lendítés sebessége:
Miért nem jobb törvényszerűen a sebesebb lendítésért? Azért mert:

• a jó lendítés magas fokú precizitást követel,
• a lendítés sebességének a vad (célpont) sebességéhez kell igazodnia,
• vizuális „visszajelzésre” van szükség, ami időt igényel,
• a „kép” és a lendítés időzítése létfontosságú eleme a találatnak,
• a sörétraj térben való „odahelyezésének” pontossága a fontos, nem pedig a gyorsasága.

Gyakran minden energiánkat a lendítésbe adjuk bele, ahelyett, hogy a lendítés irányát, helyét azaz pontosságát tartanánk szem előtt. A túl gyors lendítés által egyszerűen „rossz postacímre” küldjük a töltetet. Önmagunkat vizsgálva, a lendítést alapvetően két dolog befolyásolja: az érzékelés gyorsasága és a látás. Mivel a vadászaton nincs két egyforma helyzet, szinte nincs két egyforma sebességű, irányú vad sem, hanem mindig az adott történéshez kell igazítanunk a lendítést, amely az érzékelés és a vizuális „visszajelzés” alapján történik. Ha jóval gyorsabb a lendítés, rosszabb minőségű lesz a visszajelzés. Igaz, vannak napok, amikor „kerek a világ”, minden sikerül, mert a dolgok éppen a szükséges mértékben állnak rendelkezésünkre. Ekkor a lőtéren való gyakorlás alkalmával szinte minden korongot eltalálunk. Gyorsul a cső, könnyed a lendület. Máskor— annak ellenére, hogy a „kép”, és a lendítés gyorsasága ugyanolyan jónak tűnik — érthetetlenül, sorozatosan hibázunk. Erre rengeteg magyarázat létezik, de véleményem szerint a legfontosabb a lendítés gyorsasága és annak időzítése! Leggyakrabban, ha a célgömb eléri vagy elkerüli a célpontot, elsütjük a fegyvert. (Az alkalmazott metódus, célpont sebessége, iránya, egyéni adottságok, stb. függvényében, az Írás helyes értelmezésében ez mindvégig figyelembe veendő!) Lelassítva a mozdulatot, ha sz időzítés jó, a fegyver akkor sül el, amikor a célgömb eléri vagy elhagyja a célpontot. Ha ez a másodperc töredékével előbb vagy utóbb történik, hibázás lesz az eredménye.
Felmerül a kérdés: mikor húzzuk meg az elsütőbillentyűt? Azok részére, akik nagyon gyorsan lendítenek, nehezen lehet megválaszolni a kérdést, mert ami a fegyver elsütésére ösztönöz bennünket, az nem más, mint az érzékelés és azána kialakult „kép”. Ezek nélkül honnan tudnánk, hogy mikor kell elindítanunk a töltetet?
Az egyik - rendkívül gyors - skeetlövő azt állítja, hogy neki már a korong mögé (!) érve el kell sütnie a fegyvert, mert különben elé lő annak. Más helyütt azt olvassuk, hogy ugyanarról a helyről, ugyanannak a korongnak 1 m-t „kell” elélőni. Más a lendítés gyorsasága, más a látott/érzékelt elétartás, annak ellenére, hogy a valóságos fizikai elétartás ugyan az! Nem szabad lemásolnunk a profi skeetlövők lendítési gyorsaságát, mert azok egy speciális röppályán mindig egyformán mozgó célpontot lőnek, minden mozdulatuk erre a röppályára van kidolgozva és begyakorolva.
A vadászaton a vad mozgásának variációja végtelen.nem vagyunk képesek egy adott röppályán mozgó célpontról ugyanakkora adatbankot összeszedni, mint egy speciális skeet vagy traplövő.
A vadászaton amúgy is általában jóval több időnk van egy lövés leadására, mint egy skeetpályán. A vadászaton ezért folyamatosan állítgatnunk kell a lendítést a vad sebességéhez, mozgásának irányához. Ha mindezt felfokozott tempóban tesszük, megnehezítjük, vagy éppenséggel lehetetlenné tesszük azt. Észre kell vennünk magunkon, ha a kelleténél jobban sietünk. Ha másból nem, akkor az érthetetlen hibázásokból, amikor pedig minden ugyanolyan jónak tűnik”.

Csak precízen, mint egy . . .
„Csak precízen, mint egy Schaffhausen óra!“ — máig is a fülembe cseng a nagyapám tanácsa, amikor gyermekként a falusi búcsú lövöldéjében egymás után szedegettem le (vagy inkább csokorba) a hurkapálcára szépen megkötött, fényes papírvirágokat a „ferdén” lövő lámpagyári puskával, a búcsús legnagyobb bosszúságára, az öreg legnagyobb örömére.
„Csak precízen, mint egy Schaffhausen Óra!” — mondtam az egyik junior versenyzőnknek, amikor a tavalyi Európa-bajnokságon az olimpiai trap versenyszámban a bronzéremért „szétlövésbe keveredett”, éségül nyert.
A jó lendület nem azonos a fegyver gyors felkapásával. Még csak nem is távoli rokonok. Ily módon, és ilyen értelmezésben kerüljük a „kapáslövést, amely nem az állandóság forrásaakarok szavakon lovagolni, de számomra még senki sem definiálta egyértelműen a kapáslövés fogalmát magyarul. Ti. a jól értelmezett angol "snap shooting" mást takar! Ösztönösen jól csinálni valamit, állítgatás nélkül, mást jelent, mint turbó mozdulattal „odadobni" egy lövést, még akkor is, ha találunk! De egyszer talán majd ez is megér egy ... cikket!)
Ne essünk a másik végletbe se,a golyós fegyverrel történő lövés mozdulata, amely esetben a vállba vesszük, fegyvert, majd célozva lövünk. Összességében a fegyvert felemelni és lendíteni - két mozdulatot jelent. Lendíteni és közben felemelni a fegyvert - ez egy mozdulat. Az utóbbi a kívánatos, míg az előbbi elvetendő.
Az elejtendő vad megpillantásakor — az adrenalinözön megindulásakor — szigorú kontroll alá kell fognunk a lendítés mozdulatát "Ott megy, elmegy!" - villan az agyunkba ahelyett, hogy "csak precízen, mint egy........."
Ha sietségen kapjuk magunkat, jobb úgy nekiállnunk a lövésnek, mintha „behúzott kézifékkel” akarnánk azt leadni, elkerülendő a „turbó lendületet”.
A Nimród tavaly júniusi számában megjelent, a fegyver felemeléséről írt cikkből már ismert valcer (egy-két-há) ritmusát betartva, nyugodt, finom mozdulattal kell a fegyvert lendíteni, lehetőséget adva a vizuális kontaktus fenntartására és a jól időzített elsütésre.
Ha a szem-célpont kontaktus túl gyors lendület miatt megszakad, (mert a szemünk automatikusan a látómezőben leggyorsabban mozgó tárgyra fókuszál, amely ebben az esetben a cél gömb), a lendület lelassul, a mögélövés „garantált”.a fegyver felvétele befejeződött, és egyúttal a lendítés során a cél elérte vagy elhagyta a célpontot — tehát a kép kialakult! — a fegyvert azonnal el kell sütni. Nagy hiba, ha ebbe a folyamatba ekkor tudatosan be akarunk segíteni. A lendítés ekkor törvényszerűen lelassul, hiszen egy össze-hasonlítási folyamat kezdődött el, amely rendkívül időigényes. A folyamat végén „bedöglött” csővel adjuk le a lövést. Éppen az ellenkezője a kívánatos, azaz a csőnek finoman gyorsulni kell az elsütés pillanatában!
Mint ahogy az autóvezetésnél a kanyar íve és az autónk sebessége kell, hogy meghatározza a kormány elforgatásának mozdulatát (és nem fordítva!), akképpen kell a vad (célpont) mozgásának meghatároznia a cső lendületét.
A 2001-es vadászkorong Európa-bajnokságon Le Rabot-ban (Franciaország) a fél világ ámult az angol Mickey Rouse szédületes gyorsasággal leadott lövésein, amivel akkor és ott nyert. 1992 óta mégsem ő az „ügyeletes”, ma már 14-szeres világbajnok, ha nem egy jóval „megfontoltabb” (azt mégsem írhatom, hogy lassabb!) lövő, a szintén angol George Digweed.
A jó sörétes fegyver a jó lendítésnek csak a lehetőségét hordozza magában, ám ha ezt a saját határainkon, talentumunkon túl akarjuk fokozni, (erővel és sebességgel), a precizitás és az időzítés látja a kárát. Ez pedig már a cikk elején említett törvényszerű teljesítménycsökkenést, azaz hibázást vonja maga után.
T. Olvasóm, ezek után mi mást is kívánhatnék Önöknek, mint azt hogy: „csak precízen, mint egy Schaffhausen óra!”

Szollár András